Szent István-napi ünnepség Budapesten

A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztőségének szervezésében egy vajdasági zarándokcsoport is részt vehetett az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségen, Budapesten. Magyarország fővárosába érkezve részt vettünk a Mária Út Egyesület és Mária Rádió szervezésében megrendezett gyalogos zarándoklaton, amely a budapesti Mária Rádió székházától, a Szent István-bazilikáig tartott. A gyalogos menetet Böjte Csaba testvér vezette. A Szent István téren részt vettünk a kúlturműsoron, ahol az egybegyülteket Böjte Csaba ferences rendi szerzetes köszöntötte. A szentmisét dr. Erdő Péter bíboros, prímása, esztergom-budapesti érsek celebrálta, a szentbeszédet msgr. dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök mondta. A szentmisét követően jelen voltunk a Szent Jobb-körmeneten, valamint az ünnepi tűzijátékon.

Hálát mondunk Istennek azért, hogy együtt lehettünk ezen a szép és magasztos ünnepen, valamint köszönjük a magyarországi Mária Rádiónak a zarándoklatra való meghívást!