Medjugorjei üzenetek

A Szűzanya 2018. április 2-i üzenete

 

"Drága gyermekek, a Mennyei Atya nagy szeretete által édesanyátokként vagyok mellettetek, ti pedig mellettem, mint gyermekeim, mint szeretetem apostolai, akiket szüntelenül magam köré gyűjtök. Gyermekeim, ti vagytok azok, akiknek az imádság mellett teljesen át kell adnotok magatokat Fiamnak, hogy többé már ne ti éljetek, hanem Fiam bennetek. Hogy, így mindazok, akik nem ismerik Fiamat, bennetek lássák meg Őt és vágyjanak arra, hogy megismerjék. Imádkozzatok, hogy bennetek elszánt alázatosságot és jóságot lássanak, készséget mások szolgálatára. Hogy bennetek azt lássák, hogy a Fiammal közösségben szívvel élitek meg világi hivatásotokat. Hogy bennetek Fiam iránti szelídséget, gyengédséget és szeretetet lássanak, ahogyan testvéreitek iránt is. Szeretetem apostolai, sokat kell imádkoznotok, meg kell tisztítanotok szíveteket, hogy először ti járjatok Fiam útján, hogy ti legyetek azok az igazak, akik Fiam igazságosságához kapcsolódtok. Gyermekeim, mint apostolaim egyesülnötök kell a Fiamtól származó közösségben, hogy azok a gyermekeim, akik nem ismerik Fiamat, felismerjék a szeretet közösségét és vágyjanak arra, hogy Fiammal járjanak az élet útján, az egység útján. Köszönöm nektek!"

 

 

Medjugorje, 2018. április 25.

„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy Jézussal éljétek új életeteket. A Feltámadott adjon nektek erőt, hogy mindig erősek legyetek az élet megpróbáltatásaiban, és az imádságban odaadók és állhatatosak legyetek, mert Jézus sebei által megmentett titeket és feltámadásával új életet adott nektek. Imádkozzatok gyermekeim és ne veszítsétek el a reményt. Legyen öröm és béke szívetekben és tegyetek tanúságot az örömről, hogy az enyéim vagytok. Veletek vagyok és édesanyai szeretetemmel szeretlek mindnyájatokat. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

 
Medjugorje, 2018. május 2. 
 

 

Drága gyermekek! Fiam, aki a szeretet fénye, mindent, amit tett és tesz, szeretetből teszi. Így ti is gyermekeim, amikor szeretetben éltek és szeretitek felebarátaitokat Fiam akarata szerint cselekedtek. Szeretetem apostolai, váljatok kicsinyekké, tiszta szíveteket nyissátok meg Fiamnak, hogy általatok munkálkodhasson. A hit segítségével teljetek el szeretettel. De, ne felejtsétek el gyermekeim, hogy az Eucharisztia a hit szíve, az én Fiam, aki testével táplál, vérével pedig erősít benneteket. Ez a szeretet csodája: Fiam, aki mindig újra eljön, él, hogy életre keltse lelkeket. Gyermekeim, a szeretetben élve, Fiam akaratát teszitek és Ő bennetek él. Gyermekeim, édesanyai kívánságom, hogy mindig jobban szeressetek, mert Ő szeretetével hív benneteket, szeretetet ajándékoz nektek, hogy azt terjesszétek magatok körül. Az Ő szeretete által édesanyaként vagyok veletek, hogy a szeretet és a remény szavaival szóljak hozzátok, hogy az örök, győztes-ige által, amely idő és halál felett való, beszéljek hozzátok, és arra hívjalak titeket, hogy szeretetem apostolai legyetek. Köszönöm nektek.
 

Medjugorje, 2018. május 25.

„Drága gyermekek! Ebben a békétlen időben arra hívlak benneteket, hogy legyen több bizalmatok Istenben, aki a ti Atyátok, aki a mennyekben van és aki engem küldött, hogy Hozzá vezesselek titeket. Nyissátok meg szíveteket az ajándékokra, amelyeket Ő szeretne adni nektek és szívetek csendjében imádjátok Fiamat, Jézust, aki életét adta azért, hogy örök életetek legyen, ahová el szeretne vezetni benneteket. A ti reményetek a Magasságbelivel való találkozás öröme legyen a mindennapi életben. Ezért hívlak benneteket: ne hanyagoljátok el az imát, mert az ima csodákat művel. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”