Doroszlói búcsú 2018

Az idén is több ezren zarándokoltak el Doroszlóra szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén a Mária, Keresztények Segítsége egyházmegyei kegyhelyre. A búcsús ünnep már szeptember 7-én kezdetét vette, amely keretén belül előesti szentmisén vehettek részt a hívek. A zarándokok mindkét napot illetően folyamatos liturgikus eseményeken vehettek részt, amelyben szerepelt: a bűnbánati liturgia, szentgyónás, katekézis, zsolozsma, Szentségimádás, rózsafüzér, gyertyás körmenet, keresztút. Kisboldogasszony napján az ünnepi püspöki nagymisét Msgr. Varga László kaposvári megyéspüspök mutatta be, a szentmise Oltáriszentégi körmenettel zárult. A doroszlói búcsút teljes terjedelemben közvetítette a szerbiai Mária Rádió.